Blog Történetek
December 4-én lezárult a játék az utolsó kérdésekkel is. Az utolsó pillanatokig izgalmas volt a végső eredmény és nagy változások is történtek. A végső ranglista elérhető a ranglista menüpont alatt.
Hírbróker a Tőzsdejáték
Vasárnap estei ranglista alapján elkészült egy előzetes ranglista, ami a második szakasz állását mutatja.
Ez alapján jelenleg Zagloba áll az élen 217%-os hozam növekedéssel. Második helyen Gatto86 áll 174%-kal, míg a harmadik helyen gombi áll 165%-kal. A 100. helyhez 46% hozam növekedést értek el.
Egy hét alatt még sok minden változhat és lehet nyerni és veszteni is még.
A második szakasz november 22-én vasárnap este zárul és egyben elkezdődik a harmadik szakasz.
Tanulj Meg Játszva Tőzsdézni
Ahogy a klasszikus tőzsdéken is megfigyelhető, hogy attól függően, hogy mekkora vagyonnal kereskedik valaki egészen más stílus jellemző rá, mivel mások a lehetőségeik is.
A kis befektető alapvetően kis összeggel kereskedik, így az árra nincs nagy ráhatása. Míg egy nagy befektető, nehezen tudja befektetni a nagyobb pénzét anélkül, hogy előnytelenül ne befolyásolja az árat.
Ez a két típus már a Tanulj Meg Játszva Tőzsdézni! játékban is létrejött, így érdemes ismerni a típusok előnyeit és hátrányait.
Vasárnap este az első szakasz lezárul. A játék összesen három szakaszból áll, így mindenkinek van lehetősége, hogy az első néhány hét tapasztalatát felhasználva új esélyekkel, akár nyerjen a következő szakaszok egyikében.
A mai napon hihetetlen mozgásokat láthattunk a piacokon. Pénteken zárul számos tőzsdei kérdés, így egyre relevánsabb információk látnak napvilágot. Volt olyan, amikor 150%-os napi mozgást könyvelhettünk el a piacokon. Óvatosan érdemes bánni a nehezen megszerzett JP-kel.
Tanulj Meg Játszva Tőzsdézni!
Hírbróker a Tőzsdejáték
Azok számára, akik már nem rendelkeznek elég pénzzel, hogy kereskedni tudjanak szerdától indul a "plusz pénz" gomb. Ennek segítségével, aki 1000JP (vagyon) alá csökken vissza tudja nyerni azt 1000JP-ig. Így újra van esélye.
A gomb jobboldalt felül, akkor jelenik meg (amikor belép a "Tanulj Meg Játszva Tőzsdézni!" oldalra), ha valaki 1000JP (vagyon) alá csökken és minden kattintás 100JP-t fog érni. Annyiszor kattinthat rá mindenki, amíg 1000JP-nél nagyobb nem lesz a vagyona.
Tanulj Meg Játszva Tőzsdézni
Péntek délutánra már az első kérdések nagy része el is dől. Óvatosan kell bánni a pénzzel, mert könnyen elúszhat minden, igaz nyerni is sokat lehet. Nagyon fontos, hogy amikor már látszik, hogy nem a várakozásaidnak megfelelően alakulnak a dolgok, akkor még időben adj el, nehogy mindened oda vesszen.
Ahogy most sokat lehet nyerni, ha jól követed az információkat úgy legközelebb a következő kérdésekkel is ugyanígy nyerhetsz, ha jól figyelsz.
A KSH közzétette a szeptemberi inflációra vonatkozó adatait és eszerint 4,9% lett az éves szeptemberi infláció. Ez nagy meglepetést okozott, mivel a várakozások 5,1% feletti éves inflációra számítottak.
Tanulság lehet, hogy soha semmi sem biztos. A sok elemzői vélemény ellenére előfordul, hogy a piac eltérően áraz.
Ezért sohasem szabad mindent egy lapra feltenni, a diverzifikációt mint a kockázatok mérséklésének egy jelentős eszközét nem szabad figyelmen kívül hagyni!
Utolsó bejegyzések
6 perc 40 másodperc
1 nap 9 óra
1 nap 9 óra
6 nap 15 óra
1 hét 20 óra
1 hét 2 nap
1 hét 3 nap
1 hét 4 nap
2 hét 19 óra
2 hét 19 óra